Az Európai Bizottság 2009 júniusában tett javaslata és az Európai Tanács 2009 novemberében hozott határozata alapján 2011 az Önkéntesség Európai Éve lesz.
Az Európai Bizottság kiírta az un. Flagship pályázatot, mely keretében tagállamonkét egy-két kiemelt program kerül kiválasztásra az Önkéntesség Európai Évének keretében.
Vodafone Operációs Központ munkatársai önkénteskedtek a budapesti Bóbita óvodában
2011. szeptember 27. kedden a VOCH Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt. 13 munkatársa, akik megszépítették óvodánk udvarát.
Szektorpróba a Széll Kálmán téren
Polgári védelmi gyakorlatot és szektorpróbát tartott Budapesten a 2-es metró alagútjában, illetve a Széll Kálmán téri állomáson november 18-án, péntekre virradó éjjel a Fővárosi Polgári Védelmi Igazga
Virítom – Virágos Kertbarátok
Egyesületünk az Önkéntesek Hete keretében megvalósuló programok támogatására kiírt pályázaton Virítom - Virágos Kertbarátok anyagával nyertes pályamunkát adott le.
Kirándulás a Szarvasi Arborétumban
2011. június 06-án az Önkéntesek Hete keretében a Református Idősek Otthona lakói a Szarvasi Arborétumba kirándultak a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola tanulóinak önkéntes segítségével.
Sok szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, aki
szívesen segítene
a Nagykovácsiban lakó rászorulóknak
a Magyar Hospice Alapítvány és a Linum
Alapítvány által közösen szervezett
térítésmentes
önkéntes képzésére!
Az Önkéntes
Központ Alapítvány (ÖKA) ezúton hirdeti meg "Civil szervezetek
felkészítése önkéntesek fogadására (Önkéntes menedzsment képzés)" című
képzési programját.